A tűzzel játszik Putyin: a román határ közelében is lesújtott az orosz hadsereg

Mint kiderült, a régiót hajnalban négy Sahíd csapásmérő drónnal és egy rakétával támadták.

„Magyarok, gyűlöljük a kormányotokat, amely továbbra is mindent megtesz azért, hogy elveszítsük a háborút” – írták a külügy ukrajnai képviseleteinek címzett e-mailben.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter január 29-én találkozik Ungváron ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával.
Szijjártó ezzel kapcsolatban korábban kijelentette, abban bízik, hogy a találkozón sikeresen végig tudják venni a legfontosabb kétoldalú kérdéseket, elsősorban a kárpátaljai magyar nemzeti közösség korábban elvett jogainak ügyét, valamint a két ország közötti kapcsolatok hosszú távú jövőjét.
Az Index kedden arról számolt be, hogy információik szerint a találkozó közeledtével a Külgazdasági és Külügyminisztérium ukrajnai képviseletei egy ukrán nyelven íródott e-mailt kaptak, amelyben
életveszélyesen megfenyegették Szijjártó Pétert.
Az üzenetben ezt írták: „Magyarok, gyűlöljük a kormányotokat, amely továbbra is mindent megtesz azért, hogy elveszítsük a háborút. Azt hiszitek, hogy a miniszteretek az Ukrajna elleni támadások után csak úgy eljön hozzánk? Mi nem így gondoljuk. Január 29-én tehát robbanásveszélyes üdvözletre számíthatnak. Egy páncélvonat nem fogja megmenteni önöket. Javasoljuk, hogy adjon megrendelést egy temetkezési irodának, hogy elkezdhessék elkészíteni a koporsót Szijjártónak, és az illeszkedjen a magasságához.
Isten megbocsát, de az ukránok nem”
– olvasható a külügy ukrajnai képviseleteinek címzett e-mailben.
Nyitókép: JOHN THYS / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Mint kiderült, a régiót hajnalban négy Sahíd csapásmérő drónnal és egy rakétával támadták.
„Nincs tervünk Orbánra” – vallotta be Marta Kos, aki 2030-ig az Európai Unióban szeretné látni Ukrajnát.
Nem habozott az ukrán elnök, egyből elmondta azt is, hogy mit követel.